Beszéljük meg egy sör mellett!

IT Kocsma

Amilyen a vasárnapod, olyan a karriered

2017. július 19. - IT Kocsma Admin

Egész héten a pénteked várod? Már hétfőn azon töröd a fejed, hogyan lehetne felgyorsítani az időt a hétvégéig? Gyakorlatilag a szombat-vasárnapért élsz? A többség sajnos így van ezzel, pedig ez a hozzáállás pont szembe megy a sikerrel. Konkrétan, karriert építeni ezzel a hozzáállással nem sok esélyt tartogat. Sőt, a siker egyik kulcsa maga a vasárnap…

Mi a vasárnap? A legjobb karriermutató

Ha a többség számára a péntek a megváltás, akkor a vasárnap a lassú halál. Ahogyan a még bíztató reggeltől egyre telik a nap, úgy szorul a hurok a hétvégéért élők nyakán. A pénteki gondtalanságból másfél nap alatt lesz gyomorszorító feszültség, amit a legtöbben a tévét bámulva próbálnak elfojtani és kivárni, míg eljön a hétfő bizonyossága.  A hétvégének élők vasárnap éjjel alszanak a legrosszabbul, így ahelyett, hogy feltöltődve kezdenék a hetet, inkább kimerülten és enerváltan vágnak bele a munkába. Hiába történik ez 52 héten át majd’ minden vasárnap, mégis marad minden a régiben. A vasárnap esti nyomor pedig árulkodó bizonyítéka annak, hogyan is áll a karriered. Egy 2013-as felmérés alapján az amerikaiak 81 százaléka küzd mélabúval, 59 százalék pedig kifejezetten rosszul érzi magát ezen a napon.

Ha tudod az okokat, van esély a változásra

Az első legfontosabb oka annak, ha valaki csak a hétvégéinek él, hogy nem jó helyen van, nem azt a munkát végzi, ami neki való, konkrétan nem szereti, amit csinál. Úgyhogy addig, míg ez a helyzet, nem igazán van olyan módszer, ami segítene. Kvázi, változtatni kell, nekiállni új munkát, kihívásokat keresni, amik értelmet adnak a munkanapoknak is. Azért azt senki nem mondta, hogy a hétvégét tilos várni, sőt, de akkor van igazán értéke ennek a két pihenőnapnak, ha előtte a másik öt nap értelmes és értékes munkával telt.

Mindennapi motiváció

Rengetegen vannak olyanok is, akik talán a helyükön vannak, de nem találják a megfelelő motivációt a munkához, vagy nem veszik észre, hogy a jelenlegi munkájukban is ott a potenciál. Érdemes megvizsgálni, melyek azok a feladatok, projektek, napi teendők, amik mégis izgalmasnak tűnnek. Ezekkel a feladatokkal kell a hétfőt kezdeni, mert ezek nem igényelnek extra motivációt, eleve némi öröm is vegyül az elvégzésükbe. Ezekből minden napra időzíthető egy-egy, mindegyik felfogható afféle ízletes előételnek, ahonnan már könnyebb átváltani egy kevésbé élvezetes munkafázisra. Az is segítség lehet, hogy nagyobb kedvvel induljon a hétfő, ha nem zsúfoljuk tele megbeszélésekkel, hanem inkább egy bevezető napnak tekintjük, amikor előkészítjük a hét következő négy napját.

Ha mégis váltásra van szükség

Van, amikor valaki tényleg utálja a munkáját, és ahogyan fent is említettük, váltani kell. Konkrétan a váltás megtervezése is új lendületet adhat a heteknek. Ha az új munkához vezető utat lépésekre bontjuk és időzítjük, jut feladat minden napra, egyáltalán nem kell rövid idő alatt megbirkózni egy váltással. Főképp, hogy a cél egy élhető, szerethető, igazán nekünk való munka, ami hosszú távra szól.

Tiszta lap

Sokat segít a változásokban, ha mielőtt nekiállna az ember, elképzeli, hogy bármit is tett eddig, most tiszta lappal indul, egy hófehér papírossal, amire az kerül, amit ő szeretne. Ez remek módszer a megkönnyebbülésre, és a bűntudat helyét átveheti a tettvágy. Mi történik akkor, ha a papírra minden felelősség nélkül felkerülnek a vágyott célok? Senki nem kéri számon, mindenki saját magának felel. Amit érdemes végiggondolni; az az, hogy a héten mindössze azt az egy péntek estét és a szombatot akarom élvezni, vagy többé-kevésbé az egész hetet, beleértve a vasárnap estét is?

 Ha te is utálod a vasárnap estéidet, és gondolkozol, hogy váltanál, már találtál is segítséget! A Petend segít a karriered alakításában és az új munkádat is megtalálhatod!

monday-1270366_1280.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://itkocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr2612673479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása