Beszéljük meg egy sör mellett!

IT Kocsma

„Nemcsak kódolásról szól az informatika, rengeteg érdekes terület van ezen kívül is!”

2017. június 20. - IT Kocsma Admin

Az utóbbi időben rendszeressé tettük a meetupjainkat, melyeket szándékosan a saját irodánkban, enni, innivalóval, kissé kötetlenebb keretek között tartunk. Habár a témák és a résztvevők mindig változnak, állandó, hogy azért szervezzük ezeket az eseményeket, hogy legyen helye és ideje a kérdéseknek, hogy egy-egy témát közösen, kérdésekkel interaktívan körbejárhassunk. Legutóbbi eseményünk témája az oktatás volt, az IT oktatás trendjei és lehetőségei, ezúttal a Petend Kft. ügyvezetőjének, Dorogi Péternek az előadásában, közreműködésével.

Azok számára, akik még nem vettek részt ezeken a beszélgetős délutánokon, készítettünk egy összeállítást arról, ezúttal kik és miért jöttek el, melyek voltak a legfontosabb kérdések és válaszok.

  • Kik jöttek el és mire voltak kíváncsiak?

A résztvevők között volt, aki eleve IT területen végzett, de az élet úgy hozta, hogy más területen kezdett dolgozni. Most mégis váltott, ám szeretné kitölteni a tudásában az évek alatt kialakult hiányosságokat, fejlődni szeretne és tudja azt is, hogy hozzá a kódolás állna a legközelebb. Más a trendekkel szeretett volna képbe kerülni, mert a következő években váltani szeretne, igazodna a piac igényeihez, szeretné tudni, mik az oktatás lehetőségei nem a hagyományos egyetemi vonalon. Volt, akit a kora miatt csak rövid távú munkákra vesznek fel, habár van megélhetése a korai külföldi nyugdíja miatt, de továbbra is szeretne 4-6 hónapos projektekben dolgozni, mert imádja a munkáját. Érkezett olyan vendég is, aki az autóiparban dolgozik, de szeretne kitekinteni, érdeklik az új irányok és fejlesztené magát. A többség jellemzően azért vett részt, mert tudni szeretné, mibe érdemes időt és energiát fektetni, merre induljon a következő időszakban.

  • Miért fókusztéma ma az IT oktatás?

Dorogi Péter beszélt arról, hogy a jelenleg kialakult oktatási helyzet eredője, hogy nincs elegendő munkaerő, és a cégeknek nincs idejük az egyetemi képzésből kikerült emberekre 5 évet várni. Mivel évente kb. 3000 szakember megy nyugdíjba és ugyanennyi kerül ki a felsőoktatásból, az új munkaerő száma végeredményben nulla.

A HR szakember szerint ennek az is az egyik oka, hogy azok, akik szívesen tanulnának, sokszor nem tudják, hogy egyáltalán milyen képzések léteznek ma a piacon. Szintén problémát jelent, hogy nagy a félelem a reál területtől, sokan más területekről jőve kételkednek benne, hogy meg tudnak-e birkózni egy-egy ilyen képzéssel. Miközben az előítéletek ellenére igenis átképezhetők az emberek, ha többet tudnának a lehetőségekről, tájékozódnának és körbejárnák a témát, mindenki megtalálhatná a maga területét az informatikában. „Jelenleg ugyan az oktatások 80-90 százaléka a kódolásról szól, de nagyon sok területe van az informatikának, ezen kívül is.”

  • Melyek a top kérdések, amik az oktatás kapcsán mindig felmerülnek?

„Papír vagy nem papír?”

A bootcampek jellemzően nem adnak papírt, éppen azért, mert egyetlen képzési rendszerbe sem illeszkednek. Nem beszélve arról, hogy nagyon hamar változik a tematika, így az akkreditáció hosszú folyamata eleve lehetetlenné teszi a hivatalos papír kiadását.

„Mennyibe kerül?”

Ha klasszikusan másképp is gondolunk erre, de az egyetemi képzés is pénzbe kerülhet és összességében nem lesz kevesebb a kifizetett pénz, mint egy nagyon drágának minősített bootcamp esetében, és óraszámban se lesz kevesebb, csak kevésbé intenzív.

 „Mennyi a képzés ideje?”

Jellemzően 3 hónap a minimum képzési idő, 1,5 év a maximum.

„Melyik a legjobb képzés és mire készüljek, ha kiválasztok egyet?”

Alapvetően a bootcampek esetében arra kell felkészülni, hogy nagyon szigorú tesztekkel válogatnak, ez a fajta képzés nem arról szól, hogy „befizetem a tandíjat és mehetek tanulni”. Nagyon kevés ember képes 4 hónap alatt elsajátítani a tudást, ezért a kiválasztás során a jelentkezők csak kis százaléka kerül be végül a képzésbe. Néhány bootcamp azzal hirdeti magát, hogy a végén a résztvevő biztosan álláshoz jut, azzal is érdemes tisztában lenni, hogy gyakran ennek az az ára, hogy a szerződésben foglalt munkahelyre kötelező a végzés után aláírni. A legjobb és legismertebb 2-3 iskola között azonban nincs nagy különbség, ugyanazt a modellt képviselik, ugyanazt a kintről hozott tudást adják át.

Dorogi Péter azt tanácsolja, hogy mindenki tájékozódjon, járjon el eseményekre, kérdezősködjön, beszélgessen és a kialakult kép alapján döntse el, mi szolgálja a legjobban az ő karrierjét, mi illeszkedik a legjobban a személyiségéhez és a terveihez! A lehetőségek már adottak, a jó, személyre szabott választás lehet a kulcs.

Oktatás témában az elmúlt időszakban a meetup-on kívül IT Kocsma rendezvényt szerveztünk, aminek az összefoglalóját itt olvashatod és több cikkünk is megjelent, amikre alább kattinthatsz!

Ha van olyan kérdés, amire nem kaptál választ, keress minket vagy figyeld a híreket és gyere el a következő eseményünkre!

learn-2105399_1920.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://itkocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr712607645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumm.a.tejbe 2017.06.20. 11:10:46

A "Mennyibe kerül" kérdésre adott konkrét választ sikerült kikerülni látom :D
süti beállítások módosítása