Beszéljük meg egy sör mellett!

4 kávézó, ahol szabadúszóként hatékonyan dolgozhatsz

2017. augusztus 01. - IT Kocsma Admin

A szabadúszás életforma, ahogy az elnevezés is árulkodó, aki így dolgozik, úszkál, keresi, hol neki a legjobb, melyik „vízben” érzi komfortosan magát. A szabadság persze sokszor azzal is jár, hogy rendhagyó megoldásokat kell találni, például arra is, hol és hogyan lehet fenntartani a motivációt, és milyen környezetben lehet produktívan, fegyelmezetten és hatékonyan dolgozni. Van, akinek a home office jelenti a biztos megoldást, megint mások kizárólag coworking irodákat látogatnak, megint mások kávézókban alkotnak. Azokról nem is beszélve, akik mindezeket mixelik, és hol itt, hol ott igyekeznek megfelelni a megrendelő követelményeinek. Készítettünk egy saját tapasztalatokon alapuló gyűjtést, ami abban lehet a szabadúszók segítségére, melyik kávézóban lehet érdemes egy-egy munkanapot, fél napot munkával tölteni, vagy éppen munkamegbeszélést szervezni.

  1. Flat White – Szépvölgyi út

Kicsit hazabeszélünk, mert a nemrégiben nyílt kávézó a Petend irodához igazán közel esik, így népszerű hely az óbudai irodapark irodistái körében is. Mivel a környék egyre inkább kezd megélénkülni, így egy jó kávézó is régóta hiányzott már innen. A korábban fodrászüzletként üzemelő helyet egyszerű berendezéssel, de mégis kellemes hellyé varázsolták, de ami a lényeg, nagyon kedves a személyzet, és kifejezetten nyugalmas az atmoszféra napközben. Természetesen van wifi, konnektorok is akadnak a töltéshez, és olyan asztalok, amelyek a kicsit elvonulósabb munkához is alkalmasak. A kávé kifejezetten minőségi, reggelire nem újítanak nagyot, de megbízható a felhozatal; croissant, ebből készült finom szendvicsek, sajttorta, répatorta a választék. Ebédmenü is kapható, igaz ez egy kicsit drága, de a szomszédos menzákon megebédelve simán folytatni lehet a munkát egy kávé mellett.

  1. Cafe Flore – Hattyú utca

Habár munkára is alkalmas a hely, wifi, konnektor, sarok asztal, felülős ablakon kinézős pultos megoldás is adott, ezt a helyet mégis inkább a megbeszélésekre ajánlanánk. Mivel elég kicsi a kávézó maga, leginkább akkor lehet jól dolgozni, amikor kevesen vannak, de ilyen egyre ritkábban adódik, mert egyre népszerűbb ez a kis francia stílusú gyöngyszem. Amiért a találkozók ideális helyszíne; van kiülős terasz a tüneményes kis tér részeként, ami a kávézó előtt fekszik, nagyon finomak a kávék, és folyamatosan kísérleteznek a finomabbnál finomabb franciás salátákkal, szendvicsekkel és desszertekkel. A reggeli igazi francia, de délután is akad mindig finom sütemény. A kávézó kedves tulajdonosa, Flóra – akiről a hely a nevét is kapta – szinte mindig feltűnik, és mindenkihez van egy-két kedves szava. Mi kellhet még egy sikeres megbeszéléshez?

  1. Starbucks - Lövőház utca

Tudom, még mindig Budán vagyunk, de mivel Pest bővelkedik a kávézókban, és munkára alkalmas helyekben, ezért még egy tuti befutó helyet hadd mutassunk a városnak ebben a részében. A Mammut 1 melletti filiáléban a legjobb, hogy rengeteg kényelmes, különböző igényeknek megfelelő ülőhely van. Íróasztal szerű magasabb alkalmatosság sok székkel, akár egy könyvtárban, fotelek, kis presszó asztalok puffokkal, és mindehhez rengeteg áramforrás mindenütt. Ha csak egy kávét veszel, és azzal üldögélsz a gépeddel egész nap, ugyanúgy kedvesek veled, mintha komplett reggelit vagy ebédszendvicseket fogyasztasz. Habár sokan nem kedvelik a kávézóláncot az árai és a nem annyira kifinomult kávéi miatt, munka szempontból mégis érdemes kipróbálni, mert mindig akad hely, wifi, töltési lehetőség és kikapcsolódásnak néhány ismerős is.

  1. Espresso Embassy – Arany János utca

A mindenféle díjakat és minősítéseket elnyerő hely Pest belvárosában tényleg az igazi jó kávézó szinonimája. A személyzet nagyon kedves és fiatal, érti a kávézók lényegét, és nem felejt el mosolyogni akkor sem, ha mondjuk gyerekkel vagy egy nevelés nélküli munkanapon, és úgy próbálsz dolgozni, hogy ő is veled unatkozik.  Nekünk legutóbb ingyen, frissen facsart almalével kedveskedtek, de látszik, hogy a külföldiekkel és a magyarokkal is egyformán jó fejek. A hátsó traktusban nyugodtabb, elmélyültebb tevékenység bátran végezhető, ha pedig sütkérezni támad kedvünk, ott a kiülős rész, pár franciás kis asztallal. Ez a hely igazán menő, ha valaki szeret magáról munka közbeni képeket az Instagramra posztolni, itt minden adott ahhoz, hogy jól fusson a poszt.

Ha te is szabadúszó IT-s vagy, akkor olvasd el a cikkünket, amiben arról írtunk, milyen csapdák fenyegetik a szabadúszókat a munkavégzés során.

Ha az érdekel, kinek, milyen kávézási szokásai vannak, akkor is találsz nálunk érdekes tartalmat!

 

bloggers-2209507_1920.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://itkocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr412704087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enigma.enigmaticus 2017.08.03. 12:47:49

Illő tisztelettel jelzem, hogy co-works iroda koncepciónak megfelelően lett az összes costa coffee kávézó kialakitva. A vendégeket időkorlát és szűrésmentes wifi várjs, megfelelően nagy sávszélességgel. Virtuális magánhálózat, konferencia alkalmazások és VoIP telefon is működik. Havonta egyszer kell bármelyik costa kávézóban a netes böngészős belépéssel elfogadni a házirendet, utána minden egy hónapig zavartalan. A legtöbb kávézóban van konnektor, ami díjmentesen használható. Úgy tudom ez az első co-works iroda koncepciónak megfelelően használható kávézólánc Magyarországon.

Bicepsz Elek 2017.08.23. 23:53:48

Olyan nincs ahol boxok meg alvo/pohenohelyek vannak(hasonloak, mint a japan kapszula hotelek)? Mertvigeny az volna ra. Na majd ha ilyrn lesz akkor tessek reklamozni ezeket a helyeket, mert gyari menza tipusu (szuk, zajos, zsufolt)kvzokbol Dunat lehetne rekeszteni!!!