Beszéljük meg egy sör mellett!

IT Kocsma

Ezekre figyel idén a jó munkahely; zéró zaklatás, a jó az új sok, a beosztott az új főnök!

2018. január 11. - IT Kocsma Admin

Ahogyan tavaly, úgy az idén is megmutatjuk, milyen jelenségek érvényesülnek majd a szakmában, minek mentén alakítják a szervezeteket azok a vezetők, akik odafigyelnek a változó világra és igényekre.

  1. „Szolgáld jól a főnököt!” helyett „Szolgáld jól az alkalmazottat!”

Az utóbbi években nagy hangsúlyt kaptak a vezetők, a jó vezető szerepe, az, hogyan válhat valakiből a legjobb főnök, Idén fordul a kocka; most a fókusz a beosztottakon van, azon, hogy milyen igényeik vannak, hogyan használhatják ki a legjobban a képességeiket. Véget ért a főnökök uralma, az ő feladatuk lesz a vezetés mellett az is, hogy értsék, tudják és szolgálják az alattuk dolgozókat, hogy azok jobban tudjanak teljesíteni és fejlődni. Mára egyértelmű lett, ez egy vállalat fejlődésének is a kulcsa!

  1. Több új ember helyett, egy jó, régi szakember

Míg eddig a kapacitásproblémákat új emberek toborzásával oldották meg, addig az új trend szerint sokkal nagyobb figyelem fordul arra, hogyan lehet kihasználni a meglévő emberekben rejlő lehetőségeket. Ezzel nemcsak a cég nyer, hanem a munkavállaló is, ugyanis ebben a folyamatban segítséget kap ahhoz, hogy felfedezze, milyen ki nem használt készségek lakoznak benne, így jobban tudnak majd teljesíteni, több sikerélmény éri majd őket és eredményesebben fognak dolgozni.

  1. Folytatódik a „munkahely, mint olyan” megszűnésének folyamata

Az előző két trendhez szorosan kapcsolódik, szinte ezek következménye, hogy jóval nagyobb rugalmasság jellemzi majd azokat a szervezeteket, akik követik az idők szavát! Ezeken a helyeken az lesz a jellemző, hogy az emberek maguk alakíthatják a munkájukat, hogy az a képességeiknek, igényeiknek, illetve a jövőbeni terveiknek jobban megfeleljen. A munka nem a munkahelyhez, hanem egy-egy projekthez, megbízáshoz kapcsolódik majd és az ezt elvégző csapat ennek a feladatsornak a sajátosságaihoz igazodik majd. Így az ún. munkahely fogalma is újra fogalmazódik, mert nem biztos, hogy az egy helyen dolgozó emberek alkotják majd a csapatot. A statikus feladatok ideje lejár, helyette a folyamatosan változó, alakuló, az egyéni fejlődést is követő munkaszervezés lesz a jellemző.

  1. Tanulás teljesen másképp

A felnőtt oktatásban, így a munkahelyi oktatásokban is ugyanúgy változnak az idők, ahogyan az oktatás minden területén; a hagyományos, iskolapadba ülős oktatásnak leáldozott. Egyáltalán nem hatékony, mert a tanulók számára legtöbbször unalmas, hamar elveszítik a motivációjukat. A tanulás, folyamatos fejlődés viszont minden területen egyszerűen a túlélés egyetlen lehetősége. Ezt hidalják át az olyan új technikák, mint a gamifikáció – itt írtunk róla – vagy éppen az ún. „real time” tanulás. A valós idejű tanulás tulajdonképpen úgy értelmezhető, mint az ismeretek elsajátítása az azonnali igények alapján. Nincsenek hosszadalmas online tanfolyamok, következő leckére felkészülés, várakozás. A „real time learning” legfontosabb jellemzői nagyon rövid, akár 3-5 perces leckék, a konkrét tanulási célra tervezettség, a formátum legtöbbször multimédiás, - jó példa az Augmented Reality - , ezen kívül minden érintett számára könnyen elérhető bármikor.

  1. Zéró tolerancia munkahelyi zaklatás esetén

A tavalyi év indította el a változásokat és valószínűleg 2018 lesz az év, amikor ténylegesen elindul az a folyamat, aminek során a munkahelyi zaklatás felszámolására valódi lépések történnek a cégeknél. Azok a munkahelyek, ahol ezentúl nem fordítanak kiemelt figyelmet arra, hogy a folyamataik része legyen a zaklatási ügyek azonnali kezelése, szankcionálása egyszerűen kudarcra vannak ítélve a jövőben. Azok vannak ellenben sikerre ítélve, ahol az ott dolgozók biztonságban érzik magukat és tudatában vannak, hogy teljes védelmet élveznek, mert nemcsak a szándék, de erőforrás és kidolgozott struktúra is van a zaklatások ellen.

Itt olvashatod a tavalyi év trendjeit, érdemes elolvasni, vajon, mennyire váltak be a jóslatok!

Ha úgy érzed szívesen kipróbálnád magad külföldön, kattints!

cup-2592041_1920.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://itkocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr8313566429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása