Beszéljük meg egy sör mellett!

IT Kocsma

Ezeket tanuld idén, ha informatikai pályára lépnél!

2020. február 29. - IT Kocsma Admin

Az informatika területén az elmúlt években Magyarországon folyamatosan emelkedtek a bérek, egyes felmérések szerint a junior szoftverfejlesztők átlagos bruttó fizetése az 550-750 ezres sávban mozgott 2019-ben. Az IT szakemberek iránt változatlanul hatalmas kereslet mutatkozik, iparági szakértők szerint több tízezer szakképzett informatikus hiányzik ugyanis a magyar munkaerő piacról, az EU-ban pedig ugyanez a szám 2020-ban megközelítheti a 700 ezer főt. Íme, azok a technológiák, programozónyelvek, amelyeket a várható erős kereslet miatt az idei évben különösen érdemes elsajátítaniuk az informatikai pályára készülőknek.

 A KSH legfrissebb munkaerőpiaci adatai szerint a fiatal (15-24 éves) munkanélküliek aránya 2019 utolsó negyedévében 12,2%-ra (40.000 főre) nőtt a megelőző év azonos időszakához képest. Az összes munkanélküli egynegyede így már ebből a fiatal korcsoportból kerül ki, úgy, hogy a teljes munkanélküliség 12 ezer fővel csökkent 2019-ben az előző évhez képest. Ha ezeket az adatokat összevetjük az IT szektor munkaerő piaci igényeivel, jól látható, hogy lenne tartalék, amihez a munkaerő hiánnyal küzdő cégek nyúlhatnak. A fiatal pályakezdők, vagy karrierváltók számára ideális megoldás lehet a programozás, hiszen ezen a területen remek, jól körülhatárolható, kézzelfogható tudást nyújtó képzések érhetők el itthon, maga a szakma pedig stabil és kiszámítható karrierutat biztosít azoknak, akik képesek a fejlődésre, folyamatosan aktuális tudással rendelkeznek, és képzik magukat.

A JAVA a kezdő programozók kedvence

A programozási nyelvek nemzetközi népszerűségi listáját már hosszú ideje a JAVA vezeti, mely 2020 januárjában is tartja első helyét a toplistán. Ez nem véletlen, hiszen viszonylag könnyű elsajátítani, és nagyvállalati környezetben nagyon elterjedt, a leggyakrabban használt nyelv. Ahogy a cégek, vállalatok digitalizációja halad, egyre több alkalmazást, szoftvert használnak webes felületen, a JAVA programozási nyelv pedig kiválóan alkalmas a webes felületek fejlesztésére. Egy junior JAVA fejlesztő átlagfizetése elérte a bruttó 650 ezer forintot a tavalyi évben, így ez a programozási nyelv mindenképpen az egyik leginkább ajánlott azoknak, akik informatikai pályára készülnek. A JavaScript szintén olyan kódnyelv, aminek alapjai kiválóan elsajátíthatók, egy célzott gyorstalpaló programozó kurzus keretében. A webes alkalmazásfejlesztésben pedig egyre több helyen tör előre, így szintén kiváló munkalehetőséget biztosít, azoknak, akik ebben képzik magukat.

Ha Big Data vagy mesterséges intelligencia, akkor Python

Az adattudomány (data science), illetve a mesterséges intelligencia a jelen és várhatóan a közeljövő legfontosabb technológiái közé fognak tartozni, így jelentős munkaerő piaci keresletre számíthatnak azok, akik ezekben a szegmensekben hasznosítható tudással rendelkeznek. A mérvadó nemzetközi rangsorokból jól kiolvasható, hogy a Python elterjedtsége egyre növekszik, így mindenképpen az egyik olyan programozási nyelv 2020-ban, amelyben érdemes fejlődniük a fejlesztőknek. Az adat az új olaj, és ez nem fog változni 2020-ban sem, a mesterséges intelligencia pedig rohamosan fejlődik, és számos területen képes a vállalatok hatékonyságát növelni. A Python nyelv viszonylag könnyen tanulható, és szerepe mind az adattudomány, mind a mesterséges intelligencia terén megkerülhetetlen.

characters-2029373_1280.png

 

Így lehetsz digitális minimalista!

A minimalizmus filozófiájának részeként a digitális térben lévő dolgainkat is rendezhetjük olyan módon, hogy az életünk egyszerűbbé váljon általa. Ha az offline világban már otthonosan mozogsz az egyszerűsítésben, itt az ideje, hogy az online dolgaidat is minimalista személetben alakítsd át!

A digitális zaj és rendetlenség ugyanis pont olyan hatással bír az életedre, mint a lakásodban, az irodai tereidben vagy az életed egyéb dolgaiban fennálló zűrzavar. Fárasztó és demotiváló.  A digitális minimalizmus megtisztítja az életed online aspektusait és egy jobb, egyszerűbb, könnyebb életet eredményezhet. Íme, a tippjeink röviden és egyszerűen, a teljesség igénye nélkül, olyan kis lépésekre szorítkozva, amelyek összességében mégis érezhető eredménnyel járnak!

Használd a számítógéped tudatosan!

A cél az, hogy eltávolítsunk mindent, ami nem hozzátesz a munkához, hanem csak elvesz belőle, eltereli a figyelmet.

Tisztítsd meg a desktopot, távolíts el minden fájlt, programot! 

Válassz egyszerű, letisztult, nyugalmat sugárzó háttérképet! Olyat válassz, ami nem vonja el a figyelmedet, ellenkezőleg, segít koncentrálni! Bár nem tűnik túl nagy dolognak, bizonyított tény, hogy azok, akik a fentiek szerinti tudatossággal választanak háttérképet, motiváltabban, termelékenyebben dolgoznak.

Törölj minden olyan alkalmazást, amit nem használsz, ezzel egy csomó értékes helyet is felszabadítasz!

Telepítsd a legújabb frissítéseket!

Használd a teljes képernyőt, ha egy adott dologban benne vagy, ezzel szintén segíted a koncentrációt, nem kalandozik el a figyelmed!

Egyszerűsítsd a fájlokat!

A tárhely növekedésével a digitális szemét is hajlamos felhalmozódni, lévén úgyis elfér. Azonban így az idő múlásával egyre nehezebb megtalálni azt, amire valóban szükség van. 

Ezért törölj minden olyan fájlt, amire nincs szükséged!

Kategorizáld a fájlokat két szempont alapján, az egyik csoportba kerüljenek, amiket rendszeresen használsz, a másikba azok, amiket nem használsz. Ez utóbbiak mehetnek a felhőbe!

Alakíts ki egy szisztémát a dokumentumaid elnevezését illetően és mindig ennek alapján adj nevet nekik. Így a keresés gyerekjáték lesz és nem kell egy csomó időt keresgéléssel töltened.

Használj kevesebb mappát, de azok nagyobb egységeket foglaljanak magukban, mint pl. „Család”, „Hivatalos levelek”, „Iskolai dolgok”, „Utazás” stb.

Amikor a nap végén befejezed a munkát, zárj be minden ablakot, töröld, ami nem kell, ürítsd ki a kukát és zárd el kikapcsolással a gépet, azaz ne csupán alvóra tedd!

A telefonod...

Hiába raksz rendet a gépedben, ha a telefonod „rendetlen” marad, a legtöbbet használd eszközöd miért maradna ki az egyszerűsítésből?

Ugyanúgy, ahogy a számítógépeden, a telefonodon is töröld azokat az alkalmazásokat, amiket nem használsz. Ha van olyan, amit használsz, de csak ritkán, lehet, hogy érdemes szintén törölni és amikor mégis szükséged van rá nyisd meg böngészőből!

Ha már haladó vagy a digitális minimalizmusban, eltávolíthatod a telódról a közösségi média appokat is! Túl lehet élni...

A négy leggyakrabban használt alkalmazáson kívül tegyél mindent egyetlen mappába.

Töröld a névjegyeid közül azokat, amikre nem lesz már szükséged!

A telefonhívásokon és a szöveges üzeneteken kívül iktass ki minden értesítést. Az alkalmazásban is meg tudod nézni, akkor, amikor pont erre szánsz egy negyedórát a napodból. A legnagyobb időrabló és figyelemelterelő az értesítések szüntelen pittyegése.

Állítsd be „Ne zavarj” ütemezést, így biztos, hogy nem zaklat fel semmilyen hivatalos ügy akkor, amikor pihensz.

Mert az egész egyszerűsítésnek és minimalizmusnak a lényege, hogy ne sodorjon magával a mindent betöltő digitális zaj. Te döntöd el, hogy utat engedsz ennek vagy nyugalomban élsz.

www.petend.hudesk-4511119_1920.jpg

5 podcast, ami segíthet a karrieredben!

A változáshoz, változtatáshoz sokszor lökést tud adni, ha az adott témában több különböző véleményt, álláspontot is megismerünk, így van ez a karrier terén is. Podcastokat hallgatni a témában azért jó ötlet, mert ezáltal tényleg tőlünk teljesen független emberek nézőpontjait ismerhetjük meg, anélkül, hogy azt éreznénk, hogy valaki beleszól vagy irányítani akarja az életünket. A bónusz, hogy külön időt sem vesz igénybe, hiszen útközben, de akár munka közben is hallgathatók, ráadásul, ha angol nyelvű, még frissen is tarthatod a nyelvtudásod.

 Az alábbi listán kívül most már van jó pár magyar podcast is, iratkozz fel a kedvenceidre és akár egy fogorvosi váróban is jól telik az idő, ha nem csak céltalanul nyomkodsz a telefonon, hanem hasznos tartalmat hallgatsz.

The School of Greatness

A blog házigazdája, Lewis Howest egy sérülésnek köszönhetően mondott búcsút a profi sportnak, majd egy élesváltással New York Times bestseller szerzővé és életmód tanácsadóvá avanzsált. A podcast csatornájának célja, hogy hírességek, élvonalbeli sportolók, üzleti nagymenők inspiráló történeteit ossza meg, arra fókuszálva, ezek az emberek, hogyan érték el a sikereiket. Témái akörül forognak, hogyan hozhatja ki magából valaki a legtöbbet, hogyan lépheti át a saját korlátait vagy éppen mivel motiválja magát az ember, amikor éppen lejtmenetben van a karrierje.

https://lewishowes.com/blog/

 Pivot

Jenny Blake, a Google korábbi karrier tanácsadója a podcast háziasszony és a fókuszban a karrierváltás, a változás, az új állás megszerzése áll. Itt kifejezetten gyakorlatias tanácsokat, tippeket kaphat a hallgató, a témák pedig az adott területe változatosak, hogyan legyél jó előadó, hogyan használd ki a lehető legjobban a rendelkezésre álló időt vagy éppen, miért jó a digitális minimalizmus a munkában?

https://player.fm/series/pivot-with-jenny-blake

 Accidental Creative

 Az „Accidental Creative”, azaz Todd Henry podcastja olyan kérdéseket firtat, amik sokakat érdekelnek és ami a legtöbb ember mindennapjainak része. Tulajdonképpen a munka és a karrier emberi oldalát, a gyengeségeket veszi górcső alá és elemzi. Mi a közös azokban az emberekben, akik elindítják a változásokat? Vajon miért és mekkora nyomást gyakorlunk másokra akkor, amikor a saját karrierünk, sikerünk érdekében haladunk előre? Ez a podcast nem a már sok éve dolgozó, befutott emberekhez szól csak, hanem akár azokhoz is, akik a karrierjük kezdetén állnak.

https://accidentalcreative.com/category/podcasts/

Safe for Work

A podcast házigazdái Liz Dolan és Rico Gagliano, a téma pedig, ahogyan a csatorna nevéből is kiderül a munkahelyi biztonság, de azért ennél jóval többet ölel fel a műsor. A „burn out” elkerülésétől kezdve, a munkahelyi lógáson keresztül, egészen addig, hogy mit tehetsz, ha elkap a hév és magad után hagysz egy olyan kommentet valahol az online térben, ami nem biztos, hogy kedvez a megítélésednek.

https://podcasts.apple.com/us/podcast/safe-for-work/id1353460577

Side Hustle School

 A „Side Hustle School” naponta új epizóddal jelentkezik, Chris Guillebeau műsorvezetésével. Leginkább a bérből és fizetésből élőket célozza, közülük is azokat, akik vállalkozószelleműek és szívesen néznének a napi munka mellett valami más jövedelemforrás után. Adásonként különböző vállalkozókkal beszélget arról, hogyan indították el a vállalkozásukat, mi a sikerük titka vagy éppen receptje.

 https://podcasts.apple.com/us/podcast/side-hustle-school/id1188487073

www.petend.hu

microphone-2469295_1920.jpg

 Hogyan találj új állást, avagy így kezeld a kapcsolati tőkéd!

puzzle-1721271_1920.jpgAmikor munka nélkül, a semmiben találod magad vagy akár önszántadból hagytad ott a régi munkahelyedet, hirtelen félelmetesnek tűnhet az, hogy nekikezdj és keríts egy új, neked megfelelő állást. Sokakat már eleve az félelemmel tölt el, hogy a keresés kapcsán teljesen idegen emberekkel kell kapcsolatba lépni. Pedig simán előfordulhat, a saját ismerősi körében is találhat olyanokat, akik segítségére lehetnek egy jó munkalehetőség megszerzésében.

Amikor valaki elkezdi küldözgetni az önéletrajzát azokra a helyekre, ahol dolgozni szeretne vagy konkrétan meghirdetett pozícióra jelentkezik, gyakran előfordul, hogy hetekig vagy akár hónapokig nem történik semmi. Sem válasz, sem megkeresés nem érkezik és könnyű beleesni az önbizalomvesztés csapdájába. De mi történhet akkor, ha miután megtette az ember a kötelező köröket és lelkiismeretesen elküldte minden létező helyre a CV-jét tesz még egy kört, ám ezúttal az ismerősei körében? Ez esetben kitárul az olló és sok minden történhet. Ha mondjuk elmondod nekik, mely helyekre pályáztál, előfordulhat, hogy valakinek a felesége, testvére, apja, unokatestvére pont ott dolgozik, igazgató vagy takarító. A lényeg, hogy rendelkezik extra infókkal, amikkel te nem. Ráadásul akár szólhat is egy jó szót az érdekedben. Innentől egy eséllyel több, amivel rendelkezel.

 Aztán a másik szempont, amiért semmi esetre se elégedj meg azzal, hogy szétküldted az anyagaidat, az, hogy attól még, hogy képzett vagy és tapasztalt nem biztos, hogy rosszul jön a segítség, illetve, hogy anélkül is elég lesz, amid van. A legtöbben azért nem szólnak az ismerősöknek, barátoknak, hogy munkát keresnek, mert félnek tőle, hogy gyengének vagy szerencsétlennek tűnnek, vagy nem akarnak senkitől semmilyen szívességet kérni. Pedig ez igazából nem is szívesség, hanem kapcsolatépítés, ráadásul kölcsönösségen alapuló. Hiszen az, akinek szólsz, kap egy lehetőséget arra, hogy máskor neki is eszébe juss és szóljon neked, ha ő keres majd állást, fogorvost, új lakótársat. A networking szükséges és hatékony megoldás, már csak azért is, mert a másik oldalon, ahol embereket keresnek szintén nyernek vele, ha egy ismerős ajánl valakit, hiszen a bizalom nem könnyen terem. Egy nemrégiben végzett kutatás szerint, abban az esetben, ha ismerősön keresztül kap valaki esélyt egy új állásra, 50 százalékkal nagyobb a siker esélye, mintha az utcáról jelentkezik, aminél a siker aránya csupán 3 százalék.

 Ha elsőre vonakodnál is tőle, mégis a leghatásosabb tehát, ha megad elé veszed a telefonod és végig veszed, kiket hívhatsz fel karrier ügyben. A beszélgetés témája pedig nem feltétlenül az kell, hogy legyen, hogy „Új melót keresek, nem tudsz valamit?”, sokkal inkább az, hogy elmondod, mi érdekel, merre szeretnél haladni és bátran megkérdezheted, ő hol tart most, merre halad, mik a céljai. Mindez nem arról szól, hogy a másikat használni akarod egy új állás megszerzésére, sokkal inkább arról, hogy mélyíted és bővíted a kapcsolati tőkédet, amit aztán kölcsönösen tudtok használni. A fodrász, a szomszéd, a kutyasétáltató ismerős, a rokonok és barátok mind egy-egy hálózat részei, aminek te is része vagy és az előnyeit is érdemes kiélvezned.

Amikor tehát ott állsz az álláskeresés első lépéseinél, jusson eszedbe, hogy mindenki, akit csak ismersz, kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik, a te dolgod az, hogy ezt felfedezd. Innentől kezdve pedig az is lehet, hogy a karriered is más irányt vesz és a nyűgből, hogy újra állás után kell nézni, valami egészen új és izgalmas lehetőség lesz.

By Petend

puzzle-1721271_1920.jpg

 

 

 

 

 

 

5 dolog, amit Kobe Bryant-től tanulhatsz

Az NBA legendája Kobe Bryant csak 41 éves volt halálakor, minden idők legsikeresebb kosárlabdázója, 5 NBA bajnoki cím, 2 olimpiai aranyérem és többszázmillió dolláros vagyon birtokosa. Ha valaki ennyire kiemelkedő valamiben, akkor érdemes megnézni, vajon mi lehetett a titka. Mit tanulhatunk tőle mindannyian?

  1. Nem elég, ha keményen dolgozol, kell, hogy legyenek konkrét céljaid!

Mint a legtöbb igazán sikeres sportoló Kobe Bryant is sokkal többet edzett, mint a csapattársai. Egykori erőnléti edzője története illusztrálja, mire is gondolunk; egy alkalommal hajnali 4:15-kor szólat meg az edző telefonja, Kobe volt a vonalban és kérte, hogy segítsen neki reggeli – azaz hajnali – edzésében. Mire az edző sokkolódva a korai időponttól a terembe ért a sportoló már leizzadva várta, majd miután végeztetett egy 45 perces kemény edzést, visszatért a szobájába, hogy kicsit még pihenjen. Legközelebb 11:00-kor volt dolga az edzőteremben; Kobe még mindig ott volt és erősített… Következhetett a csapat hivatalos, közös edzése. „Nem tudok lusta emberekkel dolgozni, más nyelvet beszélünk, nem értjük egymást és nem is akarom megérteni azt, aki lusta.” – mondta a legendás kosaras. Kobe Bryant nem általánosságban akarta javítani a teljesítményé, konkrét célja volt, hogy fejlessze a kosárra dobás képességét. Ez az egyértelmű cél és szándék, az erre irányuló minden erőfeszítés tette különbözővé a többiektől.

  1. Meditálj naponta!

Bryant bevallottan utálta a meditációt és időbe telt, míg hozzászokott, ám később megosztotta, hogy ez miként vált a legerősebb eszközévé. Egy Oprah Winfrey-vel készített interjúban Bryant elmesélte, hogy reggelenként 10-15 percig meditál és ez határozza meg a napja hátralévő részét, ez ad stabil alapot ahhoz, hogy mentálisan erős maradjon. „Ha nem csinálom, úgy érzem, hogy csak futok a dolgaim után. Ha azonban elvégzem ezt a gyakorlatot, ellenőrzésem alatt tartom a dolgokat és én diktálok, nem az események.” – mondta.

  1. Tanulj olyan emberektől, akik jobbak nálad!

Bármilyen magabiztossá is tette a siker, megtartotta a képességét, hogy nyitott legyen és tanuljon másoktól. Egy interjúban azt mesélte, hogy ha valamit nem tud, nem rest és felemeli a telefont, felhívja azt, aki tudhatja a választ. Egyszer még az ellenfél csapatának edzőjét, hogy tanácsot kérjen a saját játékát illetően.

  1. Játssz szerepet, hogy nyerj!

Azok, akik a világ élvonalában vannak, függetlenül attól, hogy vállalkozók, sportolók vagy zenészek hatalmas áldozatokat hoznak azért, hogy azok lehessenek, akik, a legjobbak. Kobe Bryant azt mondta, hogy amikor pályára lép egy gyilkos mamba, azaz kígyó válik belőle és egyáltalán nem bánja, ha azt mondják róla, hogy a pályán arrogáns és hidegvérű „gyilkos”. Mert ő tudja, hogy ez csak egy szerep, amit ahhoz kell játszania a pályán, hogy a legjobb lehessen. De amikor nincs a pályán, egy más emberré lesz, nem a mamba többé.

  1. Légy türelmes, légy kitartó

Ha össze kéne foglalni a sikeres emberek közös vonásai közül csak kettőt, akkor bizton állíthatjuk, hogy a türelem és a kitartás lenne ez a kettő. A legnagyobb, legsikeresebb embere azok, akik nem hirtelen, hanem hosszan, kitartóan dolgoztak meg a helyükért a világba. Azok viszik sikerre a tervüket, akik a legkitartóbbak, akik a legtöbb türelemmel viseltetnek, hogy kivárják, míg eljön az ő idejük. Legyen szó írásról, üzletről, éneklésről vagy éppen kosárlabdáról. E két tulajdonság nélkül ma Kobe Bryant sem lenne legenda, sem élve, sem, sajnálatos módon, halva.

www.petend.hu

kobe-bryant-932875_1920.jpg

Tech trendek, amikre figyelj, ha cégvezető vagy! - Hiperautomatizáció, 5G, mesterséges intelligencia

A technológia soha nem látott ütemben alakítja át a vállalatok működését. Íme, azok a technológiai megoldások, melyek várhatóan meghatározók lesznek a vállalatok digitális transzformációja terén 2020-ban.

A McKinsey Global Institute előrejelzése szerint 2030-ra a teljes globális GDP mintegy 13 ezer milliárd dollárral nőhet a digitalizáció és automatizáció hatásának köszönhetően. Ehhez képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat elemzése szerint a hazai vállalati szféra a gyakorlatban még igencsak le van maradva a fejlettebb gazdaságokhoz képest a technológiai érettség terén: az EU 2019-es Digitális Gazdaság és Társadalom Indexe (DESI) szerint a tagállamok rangsorában Magyarország a sereghajtók között szerepel mindössze a 23. helyezést elérve. Abban biztosak lehetünk, hogy a vállalati digitalizáció üteme cak egyre gyorsul, így a magyar cégvezetőknek is számos fontos trendre kell figyelnie, ha nem akarnak versenyhátrányba kerülni. 

  1. Hiperautomatizácó

Az idei év egyik legfontosabb digitalizációs trendje az automatizáció további rohamléptű terjedése lesz. Elsősorban a szoftveres ügyviteli automatizálásra (Robotic Process Automation) kell gondolni, amely leegyszerűsítve azt jelenti, hogy számos irodai adminisztratív folyamat tehető célzott szoftverek segítségével sokkal gyorsabbá, és hatékonyabbá, felszabadítva akár értékes emberi erőforrásokat is. Ilyen megoldásokat már számos magyar vállalkozás is alkalmaz, azonban a mesterséges intelligenciának, a gépi tanulásnak és a természetes nyelvek feldolgozásának (Natural Language Processing) köszönhetően idén belépünk a „hiperautomatizáció” korába, amikor ezek a megoldások minden eddiginél gyorsabbá, és szélesebb körben alkalmazhatóvá válnak.

  1. Mesterséges Intelligencia (AI)

A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás fejlődése az e-mail marketingtől a pénzügyi szolgáltatásokig számos területen biztosít lehetőséget a cégek számára, hogy növeljék hatékonyságukat, ügyfeleik elégedettségét vagy épp munkavállalóik motivációját. Ezeknek a technológiáknak a fontosságát jól jelzi, hogy a világ legnagyobb techvállalatai, mint az Apple, az Amazon, a Facebook, a Google vagy a Microsoft, az utóbbi évtizedben mind bevásárolták magukat mesterséges intelligenciával vagy gépi tanulással foglalkozó vállalatokba. De igaz ez olyan nem tech világcégekre is, mint a McDonald’s, vagy a Nike.

A Gartner kutatócég vállalatvezetők körben végzett nemzetközi felmérése szerint a válaszadók 59%-a jelezte, hogy alkalmaz mesterséges intelligencia megoldást a vállalata, az igennel válaszolók ráadásul jelezték, átlagosan négy ilyen különböző projektet futtatnak párhuzamosan. Ez szintén a Gartner szerint egyébként vállalatonként átlagosan tízre fog emelkedni a közeljövőben.

  1. A mobil és az 5G előretörése

Főként a fiatalabb generációk számára mára a mobiltelefon vált az elsődlegesen használt technológiai eszközzé, így ehhez a vállalatoknak is alkalmazkodniuk kell, és digitalizációs törekvéseiket ebbe az irányba kell terelniük. Az 5G hálózatok megjelenése és terjedése, illetve az úgynevezett „edge computing” pedig lehetővé teszik, hogy a korábbiaknál még sokkal nagyobb számítási kapacitást és sávszélességet igénylő feladatokat is elvégezhessünk az okostelefonunkkal.

+1. A munkaerő átképzése

A mesterséges intelligencia és az automatizáció előretörésével a korábbiaknál is égetőbb kérdés lesz a meglévő emberi munkaerő tudásának versenyképessé tétele. Nyilvánvalóan fontos a digitális készségek széleskörű elsajátítása, illetve a felkészültség a legfrissebb technológiákból. A vállalatok szemszögéből, mind az átképzés, mind a toborzás terén, mind pedig a munkaerő megtartása szempontjából egyre inkább új megközelítésekre van szükség.scrabble-4370349_1920.jpg

A képernyőidő nem gonosz, csak másképp kell rá gondolni!

A technológiai iparágban dolgozva gyakran tapasztaljuk, hogy bár ebben a szektorban ténykedünk a nap legnagyobb részében, a gyerekeink viszonyát ugyan ehhez a területhez pont olyan nehezen kezeljük, mint azok a szülők, akik teljesen más foglalkozást űznek. Egy Jordan Shapiro nevű kutatót ugyanez a cipő szorította, mígnem utánajárt a dolognak és érdekes dolgokra jött rá.

Délután, amikor hazamegy a munkahelyéről Shapiro gyerekei a laptopjaikkal ülnek a nappaliban és ő maga is csatlakozik ehhez, amikor leül az íróasztalához. Míg a srácok videókat néznek, játszanak a gépeiken, ő válaszol néhány levélre és még elintéz pár dolgot, amit aznapra tervezett. Ha ilyenkor belépne az ajtón egy idegen tulajdonképpen az első benyomása az lenne, hogy itt nem jól haladnak a dolgok, az apa és a gyerekek is magukba zárkózva, magányos szigeteket alkotva tapadnak a képernyőre, a személyes kommunikációt teljesen mellőzve. Pedig – Shapiro szerint – ez korántsem az, aminek látszik, ők ugyanis „párhuzamos játékban” vannak. Mildred Parten Newhall szociológus 1929-es tanulmányából származik ez a kifejezés, amely azt fedi, amikor a kisgyerekek önállóan játszanak, közvetlenül a társaik mellett. Ha bekukkantunk egy óvodába, gyakorlatilag ezt látjuk. A gyerekek együtt ülnek az asztaloknál vagy a padlón és bár ugyanazokat a tevékenységeket folytatják, de kevés figyelmet fordítanak egymásra.

screentime_family.jpg

A tudósok csak a 20. század végén jöttek rá, hogy a párhuzamos játék nem olyan magányos tevékenység, mint amilyennek látszik. A gyerekek még a párhuzamos játék közben is kommunikálnak és kapcsolatba lépnek egymással, fontos tényező, hogy bár magukban, de nem egyedül játszanak, tevékenykednek. Pont ilyen az egymás mellett kütyüzés is, bár mindenki a saját eszközére koncentrál, de azzal, hogy ezt egymás mellett teszik, mégis egyfajta közösségben, együttlétben, egymásra figyelésben vannak. Olyan ez kicsit, mint amikor egy házaspár vasárnap reggel a kávézás közben az újságot olvassa. Bár mindenki elmélyed a maga világában, egy-egy apróságot megosztanak egymással, élvezik egymás közelségét és valójában értékes időt töltenek együtt, amiből töltődhetnek és intimitást idéznek elő.

Amikor a család a nappaliban a kanapán heverészve gépezik, netezik, online játszik gyakran ugyanígy megoszt egymással egy-egy linket, felolvas valamit, ami érdekes vagy megosztja a többiekkel, hova jutott el a játékban. Shapiro feleleveníti, hogy a gyerekei időnként elvonulnak a saját szobájukba, de gyakran együtt ülnek az ágyon, közel egymáshoz és úgy gépeznek. Egyedül akarnak lenni, de mégis igénylik a másik jelenlétét. Szeretik egymás társaságát, de pihentetőbb abban a pillanatban a maguk világában lenni, mert az egymással játszás azt is jelenti, hogy konfliktus adódhat, az együttműködő játék során fáradtságot jelenthet az, hogy figyelni kell a másikra, a béke érdekében párhuzamosan a játékra is. A párhuzamos játék pihentetőbb ebben a szakaszában a napnak, miközben a közösség, egy együtt vagyunk érzése megteremtődik.

 A magányos, a párhuzamos és az összehangolt játék közötti váltás képességének elsajátítása alábecsülhetetlen kompetencia, amely egészen pontosan leképezi azokat a készségeket, amelyekre egy munkahelyen is szükség van. Egy felnőttnek tudnia kell, hogyan lehet hatékonyan dolgozni egyedül és elvégeznie a feladatait, tudnia kell, hogyan végezze el a feladatait, miközben valaki más mellett ül és tudnia kell csapatban dolgozni is olyan projektekben, amelyek együttműködést igényelnek.Függetlenül attól, hogy a gyerekek képernyőn játszanak, vagy fizikai játékokkal, ugyanezeket a képességeket gyakorolják. Ahogy a távmunka egyre jobban elterjed, úgy lesz egyre fontosabb, hogy az emberek képesek legyenek megtanulni a különböző interakciók közötti váltásokat. Például, egy délelőtt alatt, az egyedüli munkát követően jön egy konferenciabeszélgetés, délután pedig közösen kell elkészíteni egy feladatot skypon egy kollégával. 

A fentiek tanulsága összefoglalva, hogy mindenkinek szüksége van egy fárasztó nap végén egy bizonyos időre, amit egyedül tölt. Ezt az időt lehet egy közös teret megosztva, „párhuzamos játékkal” tölteni, alkalmazkodva egymás társaságához. Majd, ha már mindenki megkapta a maga idejét, el lehet kezdeni valamit közösen játszani, akár Xboxon is. A gyerekek az esetek nagyon nagy százalékában gondolkodás nélkül hagyják ott a saját eszközüket, ha egy közös játék kezdődik. És hogy ez online vagy offline társasjáték, közös főzés vagy filmnézés, majdnem mindegy is, hiszen a lényeg abban áll, hogy a „párhuzamos játékról” mindenki átvált a „közös játékra”.

Ez a stratégia a nap egyik részéről a másikra átállás stresszének kezelésére irányul és ha elfogadjuk, hogy a képernyőidő nem jelent egyet a magányos leépüléssel, hanem egy új forma, amiben tájékozódnunk és léteznünk kell, akkor nem kell bűntudattal mérgezni a családi életünket.

www.petend.hu

(Fotó: yoursightmatters.com)

 

 

 

 

 

A kellemetlen beszélgetések három szabálya

Öt menő játék karácsonyra, amivel a gyerek kódoló guru lesz  

December vége felé a szülők egyik legnagyobb gondja, hogy beszerezzék a megfelelő karácsonyi ajándékot a kölyköknek. A választék hatalmas, a döntés pedig nehéz, főleg így az utolsó előtti pillanatban. Szerencsére már egyre több olyan, a programozás alapjainak elsajátítását segítő játék is elérhető a piacon, amelyek nemcsak remek szórakozást biztosítanak hasznosak is, íme öt ezek közül.

A kódolás, vagy „leánykori nevén” számítógépes programozás mai világunkban már olyan elengedhetetlen alapismeretté vált, mint az idegennyelvtudás. Bár napi szinten számos különböző, akár egymásnak ellentmondó jóslattal lehet találkozni, hogy a technológia a következő tíz-húsz évben milyen irányban változtatja meg világunkat, egyben azonban biztosak lehetünk: a digitalizáció gyökeres változásokat okoz, melyhez nekünk és cseperedő gyermekeinknek is alkalmazkodni kell. Az utóbbi években egy sor tényleg izgalmas gyerekjáték jelent meg a piacon, melyek nagyban elősegítik a programozáshoz és a digitális világban való boldoguláshoz szükséges úgynevezett STEM (science, technology, engineering and math – magyarul: tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai) készségek fejlesztését. 

LEGO Boost Creative Toolbox

A dán játékóriás LEGO saját fejlesztésű programozható játékrobot családot kínál a magas szintű kreativitást kereső gyerekeknek (és szüleiknek). A Boost Creative Toolbox talán a legjobb a műfajában a piacon, a játékkészlet közel 900 építőkockából áll, ami összesen öt különböző robot modell megépítésére ad lehetőséget. A játék, amelyhez távirányító is jár, a 7-12 éves korosztályt célozza és leginkább a kritikai gondolkodást és az általános tanulási készségek fejlesztését segíti elő. A különböző játékos kihívások teljesítéséhez a kapcsolódó okos alkalmazás letöltése is szükséges

Botley, a kódolható játékrobot

Az aranyos kis Botley robot kiváló eszköz arra, hogy a kisgyerekek a különböző képernyők bámulása helyett, valami igazán hasznos játékkal kössék le a figyelmüket és ez idő alatt a kódolási készségeiket is fejlesszék. Annál is inkább mert Botley programozásához semmilyen további mobileszköz használatára, vagy alkalmazás letöltésére nincs szükség. Már akár az ötéves korú gyerekek is élvezettel tudják használni a kedves kis „krapekot”, a készletben található kódolókártyák, és különböző akadályok felállításához szükséges építőelemek segítségével.    

 Fischer-Price Think and Learn Code-a-Pillar Toy

A Fischer-Price programozható hernyója, talán a legjobb játék, amivel már óvodáskorú gyerekek is elkezdhetik felfedezni a kódolás rejtelmeit – legalábbis az interneten olvasható számos felhasználói vélemény alapján mindenképp. A mosolygós kis játék lény mozgását lehet programozni, mégpedig azzal, amilyen sorrendben a különböző színű elemek összekapcsoljuk.

 ThinkFun Gravity Maze

A ThinkFun Gravity Maze Marble Run Logic Game talán az egyik legjobb játék a STEM készségek fejlesztésére, melyből már több mint 60 millió darabot adtak el világszerte. A játék során háromdimenziós labirintusokat kell építeni, és végső célja egy üveg golyó eljuttatása a kiválasztott céltoronyba. A 8-15 éves gyermekek számára készült játékkal kiválóan fejleszthetők a logikai, és problémamegoldó készségek, a kreativitás, illetve a vizuális érzékelés.

 Kano Computer Kit

A legjobb opció a programozás nulláról való megtanulásához vitathatatlanul a Kano Computer Kit. A számos nemzetközi díjat is elnyert eszközt már több mint 3.000 oktatási intézmény használja világszerte. Az érzékelő szenzorokkal felszerelt és saját billentyűzetet is tartalmazó játékkészletet számos programozónyelven lehet irányítani saját applikáció segítségével és bármilyen HDMI csatlakozóval ellátott képernyőre csatlakoztatható. A játék 6-15 év közötti gyermekek számára ideális választás.

robot-2750683_1920.png

 

Fajankó a kollégád? Íme, 3 dolog, amit tehetsz ellene!

Korábban már írtunk azokról a kollégákról, akik megnehezítik a mindennapokat és lássuk be, a legjobb munkahelyen is akad egy-két olyan alak, akivel a munka minden, csak nem kellemes. Mivel a téma állandó, ezért most íme, néhány “fegyver” az irodai kellemetlenkedők hatástalanítására!

Az életünk jelentős részét a kollégáinkkal töltjük és az a helyzet, hogy bár a munkahelyünket magunk választjuk, azokat, akik ott ténykednek velünk együtt nap, mint nap, nem. Véletlenszerű összetétele ennek a közösségnek pedig nagyon érdekes dolgokhoz vezethetnek, születhetnek életre szóló barátságok, rövid életű ismeretségek és időnként összehozhat az élet  - mondjuk ki - igazi bunkókkal is. Lehet, hogy csak ritkán kerül az utunkba ilyen munkatárs, ám aránytalanul sok energiát és időt vesznek el az életünkből. Befolyásolni tudják a munkavégzés eredményességét, a kreativitásunkat és úgy általában a munkahelyi közérzetünket, ami elég jelentős tényező, hiszen, ahogyan ezzel kezdtük is, itt töltjük életünk meghatározó részét. Ha ez nem lenne elég, egyes kutatások szerint még a munkahelyen kívüli kapcsolatokat is befolyásolja egy munkahelyi fajankó.

Az Arizonai Egyetem kutatói 17 iparágban közel 800 emberrel végeztek kísérletet azzal a céllal, hogy megértsék, milyen tényezők befolyásolják a legjobban a munkavégzést. Arra jutottak, hogy ha az emberek nem érzik, hogy a többiek tisztelettel fordulnak feléjük, akkor a teljesítményük egyértelműen csorbát szenved és rosszabb lesz, mintha általános tiszteletnek örvendenének. Egy másik tanulmány kitért arra, hogy azok az emberek, akik sértve érzik magukat a munkahelyükön 33 százalékkal gyengébben teljesítenek és 39 százalékkal kevesebb kreatív ötlettel állnak elő, mint azok, akiket megbecsülnek és nincs részük gorombaságokban. A számok mögött pedig valódi emberek bújnak meg, ahogyan a munkahelyeken, ahol dolgozunk ugyanúgy ott lapul az egyik sarokban az a goromba fráter, aki miatt nem lehetünk elég kreatívak és az eredményeink is konstans alulmaradnak. Mi más lehetne a megoldás, mintha mi magunk viselkedünk másként és ezáltal hatástalanítjuk a baj okozóját!

1. Gorombaságra NE gorombasággal válaszolj!

Legyen az ember bármilyen pallérozott elme, a durváskodásra a legelemibb válasza az embernek, hogy meg szeretné azt torolni. Ez azonban a legkevésbé áldásos megoldás és feltétlen kordában kell tartani ezt az ösztönös megnyilvánulást. Mert az irodai bajkeverőt éppen hogy megerősíti abban, hogy jó úton jár, jogosan viselkedik otrombán. Nagyon nehéz tudatosnak lenni ebben, de a nyugalom, az önuralom segíthet figyelmen kívül hagyni a csípős megjegyzéseket, az ostoba szurkálódást. A barátságos, rövid és nyílt kommunikáció a legjobb fegyver ellenük!

2. Tölts időt a kedves, barátságos kollégákkal!

A munkahelyen biztos, hogy vannak olyan a kapcsolatok, amik pozitív hatásúak, kellemesek és hasznosak is szakmailag, emberileg egyaránt. Ezek a kapcsolódások jelenthetik az ellenpontot és érzelmi biztonságot nyújthatnak a bántások ellenében. Ha úgy érzed túl sok a bántás, keress ellenpontokat és hozd egyensúlyba a kapcsolataidat, a kedvesség, a támogató irodai barátság hatástalanná teheti a rémes kolléga ténykedéseit.

3. Oszd meg másokkal a történteket!

Van olyan helyzet, amikor eljut oda egy munkahelyi kapcsolati konfliktus, hogy már nem használ, ha ignorálod a sértéseket és a magad módján kezeled a helyzetet. Ilyenkor elérkezik az ideje, hogy megoszd másokkal a kellemetlen tapasztalatokat, a konkrét eseteket és akár segítséget kérj a kollégáidtól, főnöködtől. Nagyon sokszor derül fény utólag rá, hogy valaki azért távozott egy munkahelyről, mert elviselhetetlen volt számára egy kolléga viselkedése. Pedig mindenkinek jogában áll erről beszélgetést kezdeményezni a felettesével vagy kollégáival hivatalos formában is, nem csupán irodai pletyka és panaszkodás szintjén. Sokszor kiderül ilyenkor, hogy nem egy hanem sokkal több áldozata van a már sokat emlegetett fajankónak. Ha pedig az illető visszajelzést kap, esetleg figyelmeztetést, akkor változhat a helyzet és máris megérte a fáradtság!

www.petend.hu

angry-1294679_1280.png
süti beállítások módosítása