Beszéljük meg egy sör mellett!

IT Kocsma

2016 legbénább HR történetei – A szakértő észbontó gyűjtése

2016. december 28. - IT Kocsma Admin

Dolgoznia ma még mindenkinek kell. A szórás pedig az álláskeresők és munkavállalók között mondhatni, igen nagy. Vannak olyanok, akikről elképzelni sem tudjuk, hogyan és hol találják majd meg a helyüket, bár az is igaz, hogy minden munkahelyen van pár ütődött alak vagy született bajkeverő, akinek a kollégák zöme szerint „elmentek otthonról”. A HR specialista segítségével összeszedtük az idei év legbénább álláskereső történeteit.

Bombát robbant a bombázó

„Évekkel ezelőtt fejlesztőt kerestünk egy nagyvállalat megbízásából, amikor egy tökéletesen illeszkedő önéletrajz alapján behívtunk egy fiatal nőt. A nő minden szempontból megfelelt, egyszerre volt felkészült, a kellő tapasztalattal rendelkezett, és ami nem hátrány nagyon megnyerő volt a viselkedése és a külseje is. Nincs mit szépíteni, egy igazi nehézbombázó volt a pályázó. Biztosak voltunk benne, hogy ő lesz a befutó és a megbízó ugrálni fog örömében, milyen gyöngyszemre bukkantunk. Tévedés volt azonban korán örülni, mert leírhatatlan volt a leendő főnökének a feje, amikor bemutattuk a jelöltet; a férje ezzel a nővel csalta meg, aki az előző munkahelyéről éppen emiatt távozott.”

Éhes szarka, uzsonnával álmodik

„ Egy sok száz fős cégnél, ahol csak egy-egy osztályon több tucat ember dolgozik, a konyha a legtöbbször elég sok elvetemült szokásra derít fényt. Elég, ha csak a „Mindenki maga után mosogat” A/4-es lapokra gondolunk… Aztán ott vannak az ominózus kajás dobozok, amiket van, aki permanensen ottfelejt, hogy aztán kisbaba méretű penészmezők köszöntsék egy-egy szünet után a „beköszönő” kollégákat. Ezen a helyen mindezek mellett lassan esett le a kollégáknak, hogy valami nem stimmel. A nem a menzán, hanem a konyhában, otthonról hozott ételből ebédelők számára tűnt fel egy idő után, hogy az ebéd, mintha kicsit kevesebb lenne, mint amit bepakoltak maguknak. Kiderült, hogy az egyik gyakornok fiú, önkiszolgálónak gondolta a hűtőt és délelőtt a választékból összeállított magának egy mini svédasztalt. Mindenki dobozából csak egy kicsit vett el…”

Amikor a főnök a fura figura

„Ha már a konyhás sztorinál tartottunk, nos, a másik érdekes hely a munkahelyen a mosdó. Megoszlanak a vélemények, hogy a női vagy a féri mosdó a kevésbé szalonképes, ezúttal egy férfimosdó volt a főszereplő. Az értékesítési osztály vezetője egy fiatal, nagyon tehetséges férfi, gyorsan haladt előre a ranglétrán és mindenki tisztelte hatalmas munkabírása, állandóan új ötletei és impulzív viselkedése miatt. Az alkalmazottaknak az tűnt fel, hogy a férfi mintha kissé túl gyakran járna a mosdóba és kicsit furán, zavartan viselkedik ilyenkor. Amikor a takarítónő jelezte az épület üzemeltetőjének, hogy rendszeresen tűket talál a férfi mosdóban, nyomozásba kezdtek és kiderült, az ambiciózus vezető volt a „tettes”, csak drogokkal volt képes tartani a tempót.”

Kismama akcióban

„Ismét az ideális jelölte esete; tapasztalt, szociábilis, okos nő jelentkezett az állásra, amit azért hirdettek meg, mert szülési szabadságra készült az előd. A nőt felvették, remekül teljesített, majd amikor letelt a három hónap próbaidő bejelentette, hogy ő is várandós. „Érdekes módon” a baba hat hónapra, koraszülöttként jött a világra, azaz a nő már a jelentkezéskor is terhes volt. A sztori végül kedvezően alakult, mert a rövid idő alatt is nagyon bevált az új kolléganő és később majdnem egy időben, de két különböző pozícióban állt újra munkába a két nő.”

hunger-413685_1920.jpg

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://itkocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr412077343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DonTintoretto 2016.12.28. 14:05:59

Az utolsóban semmi gáz nincsen. Ja de. Azon munkáltatók, akik állandóan azt firtatják, hogy van-e a hölgynek gyereke, ha nincs, akkor meg mikorra tervez. Ha meg gyereket vár, akkor szinte semmi esélye nincs, hogy felvegyék...

Tulajdonképpen senkinek semmi köze hozzá, hogy várandós-e, amikor felveszik.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.12.28. 15:26:42

Hát ezek tényleg elég bénák voltak...inkább ne posztoljatok, ha nincs kedvetek normális sztorikat kitalálni.

Beerhead 2016.12.28. 15:52:17

@DonTintoretto: Ja, rohadjanak meg a rohadt munkáltatók, hogy legalább megsaccolni szeretnék a munkaerő mennyiségét rövid távon.
Ha valahová felvétel van, az azért lehet, mert kell az ember. Kell a munkaereje. Ha instant elmegy babázni, akkor minek keres egyáltalán állást? Bőven elég lenne csak utána.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2016.12.28. 16:34:47

A drogos menedzser nem túl kirívó, sokan vannak. Van, ahol tényleg csak így tudják tartani a tempót, ami nem túl egészséges sem emberi sem szervezeti szinten, de megoldani senki nem akarja. A terhes nő elhelyezkedését meg nem is értem, hogy lehet itt felvetni. 1. lehet, hogy ő sem tudta, hogy terhes, van ilyen. 2. Mégiscsak bevált, nem volt rossz választás, tehát mi a probléma? A munkavállalók emberek: eltörik a lábukat, teherbe esnek stb. Ilyenkor még egy időre a munkából is kimaradnak, nincs ebben semmi rendellenes.

Burgermeister 2016.12.28. 17:41:41

én is láttam ahogy a főnök szivornyázott....

Phteven 2016.12.29. 08:04:51

Nos, aki intravenasan adagolja maganak a cuccot, az nem kirivoan sokszor fog kimenni wcre. Hacsak nem valami csoves hajlektalan, nyilvan a tuket sem fogja a mosdoban hagyni. Ez a sztori ugy ahogy van, nem igaz. Gyanitom, a tobbi sem.

Célkereszt 2016.12.29. 10:14:25

Az miért baj, hogy a nő nem vallota be, hog terhes. Másképp sehol sem vették volna fel.

room_101 2016.12.29. 13:27:14

Az elsőhöz annyit, ezért nem keverendő a magánélet a munkával.

Zsíros Bödön 2016.12.29. 14:02:57

@DonTintoretto: +1, én semennyire nem hibáztatom, a munkáltatók is tudnak gecik lenni, mindenki a saját életéért felel, meg a saját túléléséért.

élhetetlen 2016.12.29. 14:57:30

Csak a közös konyhához. Amig a cég saját alkalmazottai voltak a takarítók, nem okozott gondot nekik a mikró, vagy a hűtő kitakarítása. Aztán kiszervezték külső cégnek. Nekik nem feladatuk, kimaradt a szerződésből. Aztán az egyik dolgozó telefröcsköli a mikrót, teletrutyizza a hűtőt, a másik dühöng, és takarít.

montebajkos 2016.12.29. 17:55:06

Not, csak reszletes nogyogyaszati vizsgalat utan szabad felvenni, ha az eredmeny minden ketseget kizaroan igazolja, hogy egyetlen gyerek sincs a munkavalaloban.
Es persze ha szerzodesben vallalja, hogy a kovetkezo 25 evbe nem fog szulni.
süti beállítások módosítása