Beszéljük meg egy sör mellett!

IT Kocsma

Ezt tesszük a szemünkkel, a helyett, amire való! - A látástréner tanácsai

2017. szeptember 11. - IT Kocsma Admin

Ahogyan a munkahelyeken elterjedtek a képernyők, úgy jelent meg az ezredforduló környékén a rendelet is, mely szabályozza a munkahelyeken a szem védelmét. Ez azonban korántsem véd meg téged saját magadtól és attól, hogy teljesen elfelejtkezz arról, hogy egyáltalán nem természetes, hogy a szemeddel tökéletesen látsz. Dr. Ungváry Lilla, szemész egy sor egyáltalán nem magától értetődő dologra hívja fel a figyelmet és ráadásnak a leghatásosabb szemtorna gyakorlatokra is ad tippeket!

A különböző képernyők generáció egyre váltják egymást, mostanra pedig elmondható, hogy 50-50 százalékban használjuk asztali monitorunkat és a telefonunkat. Ez utóbbi „társaságában” sokszor napi 3-4 órát is eltöltünk, ehhez adódik a munkahelyi monitor napi akár 10 órás használata is. A képernyők mérete kisebb lett az elmúlt években, ráadásul sík felület.

„Az élőlények látása az életformájukat szolgálja. A mi látásunk arra tett minket alkalmassá, hogy a térben mozogjunk. A két szemünk biológiai adottsága, elhelyezkedése alapján háromdimenziós látást érzékelünk kb. 60 méterig. Ebben a távolságban tudunk legpontosabban távolságokat érzékelni, ami hasznos volt akár a vadászatban, akár az egymás közti kommunikációban. Amikor egész nap rámeredünk egy sík felületre, legyen az kisebb vagy nagyobb, abban a szemünk jóval szűkebb mezőben tud csak mozogni és csak 2 dimenziós látásra van szükség. Nemcsak oldalra, hanem előre, hátra és a mélységeket tekintve sem használjuk a szemünket.” – mondja Dr. Ungváry Lilla.

A meredés, kevés pislogás, merev tartás következtében aztán nagyon elfárad a szem, égni, fájni kezd, kiszárad. Homályos lesz a látás, fájdalmak és érzékelésbeli problémák lépnek fel. A doktornő tanácsa, hogy állítsunk be aktív figyelmeztetőt, időzítőt és tartsunk rendszeres időközönként szünetet, hogy a munka ne szippantson be teljesen. Ilyenkor  nemcsak a szemünket, hanem az agyunkat is fel kell frissítenünk, mert az is gond, hogy nagyon egyoldalúan használjuk azt, amikor számítógépes munkákat végezzük. A problémamegoldás, analizálás elsősorban bal agyféltekénket veszi igénybe, és a jobb agyféltekés kreativitás sokszor háttérbe szorul. Ez megterhelő, fárasztó, nem beszélve a stresszről, az időkényszerről vagy más külső és belső nyomásról.

Ajánlott a szünetekben felállnunk es elkezdünk mozogni, hogy legyen megfelelő vérkeringés a fejünkben, mert ülés közben a keringés lelassul és a vér a lábunkban gyűlik össze a gravitációnak köszönhetően. Ilyenkor nagyon fontos, hogy elkezdjünk nyújtózkodni vagy akár ugrálni, ezzel is élénkítve a vérkeringést, majd lazítsuk el a nyakunkat, vállunkat. Sok munkahelyen ping-pong asztallal, vagy más sporteszközzel támogatják ebben a dolgozókat.  

„Ha már van egy kis élet bennünk, ha ismét frissnek, ruganyosabbnak érezzük az izmainkat, akkor kezdjünk el nézelődni a térben, engedjük nagyobbakat mozogni a szemünket. Ezek látszólag nagyon egyszerű, szájbarágós feladatok, de a szemizmokban rengeteg érdekes dolog zajlik és nagyon szoros a kapcsolatuk az elménkkel az érzéseinkkel. Éppen ezért ne becsüljük le a szemünk szerepét a szerveztünk működésében!  Ennek a rendszernek a kapcsolatai elképesztően mélyek, sok belső folyamat is hat rájuk, könnyen befeszülnek, blokkolódnak. Ha szabadon mozoghatnak, kreatívabbak és eredményesebbek lehetünk a munkában. „– magyarázza Dr. Ungváry Lilla.

Íme, a látástréner tanácsai, hogyan figyelj a szemedre munka közben:

  • Az égő, száraz, fáradt szem érzését a tudatos pislogás is javíthatja. Tegyél emlékeztető cetliket a képernyőre magadnak: Pislogj, lélegezz! Mert egyébként ez utóbbit is elfelejtjük…
  • Takard el a szemedet a tenyereddel! Ha becsukod a szemed az már önmagában is pihenés, de ha még el is takarod, akkor az még jobban segíti a szemet a pihenésben.
  • Vegyél a kezedbe egy kis labdát és dobáld egyik kezedből a másikba, hogy a szemed és a fejed lazán kövesse a labdát! A kéz és a szem nagyon szoros kapcsolatban van egymással, a kéz-szem koordináció az egyik alapvető készségünk.
  • Következő lépésben megcsinálhatod, hogy eltakarod az egyik szemedet és a másik szemeddel követed csak a labdát aztán váltasz a másik szemedre. A kétdimenziós nézés miatt az egyik szem nagyon gyakran lekapcsolja magát, hiszen érzékeli, hogy rá nincs szükség. Mivel van egy domináns és egy nem domináns szemünk, ez utóbbi lekapcsolja magát, amikor nem kell három dimenzióban nézni.
  • A perifériás látás élénkítésére végezd így a labdázást: Ne a labdát nézd, hanem előre bárhova és csak a perifériáddal érzékeld hol a labda és így dobáld egyik kezedből a másikba. Eközben sétálgathatsz is!
  • Masszírozd végig a szemedet övező csontokat, időzz el azokon a pontokon, ahol érzékenyebb!
  • Az ivás szintén nagyon fontos a szem számára, fogyassz elég folyadékot!

Ha nemcsak a szemed, de a gerinced egészsége is érdekel, olvasd el ezt a cikket is!

 Ha pedig szeretnél egy jó állást, ahol munka közben megfogadhatod a fenti tanácsokat, akkor kattints ide!

eye-1265881_1920.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://itkocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr2212820900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása