Beszéljük meg egy sör mellett!

IT Kocsma

Itt vannak a 2019-es év HR trendjei!

2018. december 22. - IT Kocsma Admin

A munka világa, lenyomataként az egész világ drámai változásainak, óriási változásokon megy keresztül. A háttérben éppúgy szerepet játszik ezekben a változásokban a technológia, a társadalmi átrendeződés és sok más tényező mellett akár még az éghajlatváltozás is. Mára teljesen megváltozott úgy a munkavállalók, mint a vállalatok hozzáállása a munkához, így a következő év, a 2019-es olyan új dolgokat hoz, amikre most már egyre inkább nemcsak a nagyoknak, de a kisebb cégeknek is fel kell készülniük.

1) A mesterséges intelligencia még nagyobb térnyerése

Most már hivatalos – az AI velünk marad, nem tágít. Már nemcsak az egyszeri felhasználó életét könnyíti és változtatja meg Siri, a Google Assistant, Alexa, Cortana és a többiek, hanem jövőre a HR berkeiben is állandó helye lesz. Vannak olyan multi cégek, mint például az Unilever, amelyek már a kiválasztás első lépéseiben mesterséges intelligenciát alkalmaznak hús-vér alkalmazott helyett. A hagyományos módszerek helyét fokozatosan veszi át az új eszköz alkalmazása és már a teljes kiválasztási folyamat egy jelentős része gép segítségével történhet, ami jelentős könnyebbséget jelenthet a humán erőforrás osztályok embereinek. Az algoritmusok és adatok vezérelte lépések a tapasztalatok szerint nagyban csökkentik a folyamat szubjektivitását, ami azt jelenti, hogy egyre inkább a valódi készségek és tudás határozza majd meg, ki foglalhat el egy-egy pozíciót.

2) Távmunka terjedése

Egy idei felmérés szerint az Y generáció képviselőinek 85 százaléka a hagyományos felállás helyett, ha választásra kerül a sor, inkább a távmunkát preferálja a bejárós, helyhez kötött irodai munkával szemben. Mivel ma már a munkaerőhiány miatt gyakran az adott országban nem is áll rendelkezésre erőforrás, egyáltalán nem meglepő, ha valaki egy teljesen más országból, egy távoli íróasztaltól, akár a saját otthonából vagy egy tetszőleges kávéházból végzi el a munkáját. Ehhez azonban szükség van megfelelő és főként biztonságos technológiai megoldásokra - VR, AR megoldások - ezeket tehát biztosítani kell, párhuzamosan a trend erősödésével. Szintén fontos tényezője ennek a változásnak, hogy a cégek felismerték, mennyivel jobb eredmény érhető el, ha sokszínű egy csoport.

3) A legjobb jelöltekre szabott kiválasztási folyamatok

Miközben a diplomások és a jól képzett jelöltek száma növekszik, párhuzamosan megoldandó feladat, hogy passzoljanak a szervezeti kultúrába és azonosulni tudjanak az adott cég vagy márka értékeivel is. A KPMG egy felmérése szerint a minden együttállásnak megfelelő, nagyon jó jelöltek több mint egyharmadát eleve elriasztotta a cégek hosszas és fárasztó kiválasztási gyakorlata, így a legjobbakat vesztették el ezáltal. Jövőre tehát az egyik trend az lesz, hogy olyan folyamatot építenek, ami idomul azokhoz, akikre igazán szüksége van a vállalatnak. Így az értékes, tehetséges kollégák nem a versenytársaknál kötnek majd ki jó eséllyel.

4) Játékosított HR menedzsment

A játékosítás a munkavállalókat a legjobb teljesítményük elérésére motiválja és erre egy csomó szuper eszköze van! Játéknak álcázott hűségprogramok, vetélkedők, amik teljesítményértékelést rejtenek, gyakorlatilag végtelen a sora azoknak az ötleteknek, amikkel az unalmas vagy utálatos feladatokat is motiváltan végzik el a kollégák. A játékosítás bevezetés olyan szórakoztató és virágzó környezetet teremt, ami segít, hogy a kihívásokat vagy nehézségeket is jól vagy legalább jobban kezeljék az emberek. Plusz előnye, hogy még a csapatszellemet is erősíti!

 Ezek voltak az idei év trendjei, olvasd el, vajon bejöttek-e!

artificial-intelligence-2167835_1920.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://itkocsma.blog.hu/api/trackback/id/tr8814507078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása