“A főnöknek mindent tudnia kell.” Akár főnök vagy, akár alkalmazott, ezt úgy, ahogy van, felejtsd el! A legjobb vezetők ismérve egyáltalán nem az, hogy mindent tudnak, hanem az, hogy képesek útmutatást nyújtani ahhoz, hogy az embereik elérjék a céljaikat, de akár ahhoz is, hogy a helyes célt tűzzék ki maguk elé.
A munkahelyeken nagyon gyakran olyan vezetők ülnek a főnöki székben, akiknek, fogalmuk sincs arról, mit jelent vezetőnek lenni, azaz más embereket egy cél felé vezetni. Mégis miért fordulhat ez elő? Részben talán azért, mert a magasabb pozíciók elnyerését nem feltétlenül a vezetői képességek, hanem akár tudás, korábbi munkatapasztalat vagy képzettség alapján nyerik el az emberek. Nem elsődleges szempont, hogy az illető hogyan tud másokat irányítani, motiválni és a jór értelemben vezetni. Nagyon sokan gondolják úgy tévesen, hogy a vezetőnek kell a melgmagasabb szintű szakértőnek lennie, olyan embernek, aki konkrét tanácsot adhat, ha valaki elakad egy szakmai kérdésben a munkában. Ez pedig azt eredményezi, hogy a vezető minden apróságot pontosan előír, mikromenedzserré válik. Miközben egy szervezetben az embereknek nem arra van szükségük, hogy a főnök tanítsa, jótanácsokkal lássa el őket, hanem arra, hogy megfelelő iránymutatás mellett a saját megoldásaikat találják meg. A jó hír az, hogy megfelelő képzéssel, megtanulható, hogyan válhat valakiből valódi vezető!
A minden kis feladatot kontroll alá vonó, mindent szabályozni akaró főnök pedig sokkal nagyobb károkat okoz, nagyobb hatással van a munkahelyi morálra, eredményességre, mint gondolnánk. Az emberek ugyanis nem egy munkahelyet, hanem egy főnök cserélnek le, amikor felmondanak. Egy munkahelyi felmérés során egy 98 emberből álló csoportot toboroztak vezetői képzésre és párokba szervezték őket. A párok tagjait megkérték, hogy beszéljenek egymásnak az időgazdálkodásról, majd a beszélgetéseket coachok értékelték. Ezt követően mindannyian 15 órányi vezetői képzést kaptak majd részt kellett venniük egy-egy újabb 5 perces páros beszélgetésen, melyet lefilmeztek és utóbb kielemeztek. Kiderült, hogy az első beszélgetéseken a legtöbben kölcsönösen elégedlenek voltak a partnerükkel: ki azért, mert a másik tanácsokat osztogatott és főnökösködött, ki azért, mert a másik nem vette figyelembe a jótanácsait. A tréning után azonban gyümölcsözőbbé váltak a rövid beszélgetések, a versengés, az alul, felülrendeltségi viszony megszűnt. Bár egy tréning nem váltható ki az alábbi gyakorlatokkal, első lépésként segíthet, ha akár csak egyetlen beosztottad is van!
Hallgasd végig!
Sokszor a túl sok beszéd, információ, pletyka zavarossá tesz egy-egy helyzetet, annak kiderítését, valójában mi lehet a megoldandó probléma. Egy vezető sem ismerhet minden fennálló szituációt, kisebb, nagyobb részfeladatot, ezért ahhoz, hogy megértse a helyzet lényegét a legjobb, amit tehet, ha meghallgatja az érintetteket, ezáltal teljesebb képet kap, egyúttal bizalmat és tiszteletet mutat az emberei felé.
A megfelelő kérdéseket tedd fel!
Az olyan kérdések, amikre igennel vagy nemmel lehet csak felelni, lezárják a beszélgetést és olyan érzést keltenek, mintha a következő lépés vagy az út csak egy irányba vezethetne. A jó főnök nyitott kérdéseket tesz fel, amik lehetőséget adnak különféle megoldási javaslatokra, újabb ötleteknek nyitnak utat. Így végül sokkal könnyebben tudnak egy jó megoldás mellett voksolni az emberek, szabadságuk van és maguk vehették kézbe a döntést.
Segíts a célok kitűzésében!
Miután az embereid eldöntötték a megoldást, neked, a vezetőnek együtt kell dolgoznod velük egy akcióterv kidolgozásában. Így az eredmény is közös siker lesz és a folyamat során követik is egymást, főnök és beosztott, így nem eshet meg, hogy az egyik teljesen másra gondolt, mint a másik és csak a végén derül ki, hogy totális volt a félreértés. Ha jó célokat tűztök ki közösen, mindenki jó irányba indulhat és célt is érhet.
Adj visszajelzést!
Végül, de nem utolsósorban a jó visszajelzés egy erős csapat legfontosabb sarokköve. Ezalatta zonban nem csupán a pozitív megerősítéseket kell érteni, hanem az őszinte, építő kritikát is, ami a legjobb út ahhoz, hogy a vezető segítsen az emberének abban, hogy fejlődjön és előrelépjen.
www.petend.hu